Mentették az életeket

Gerecs István őrnagy, felesége Andrea három éve afáziás. Azóta is kapcsolatban vagyunk, Andrea minden évben üdvözlő lapot küld az Afázia Egyesületnek és olvassa az egyesület eseményeit.

Az Afázia Egyesületnek nagyon kevés pénze van, és nagyon sok a beteg. Hogy mégis működik, az annak köszönhető, hogy az elnyert pályázatok mindegyikénél betartotta a határidőket és a feltételeket. Azt is tudni kell, hogy a pályázatoknál az összegeket nem lehet másra felhasználni, mint amit előírtak, így ebben nem tudunk segíteni.
Kedves István, kedves Andrea!
Kérlek benneteket, azért írjatok és mondjátok meg, hogy a Gerecs családért mit tehetünk,
Sok szeretettel, Zsuzsa

Mentették az életeket

Ajka - Ők voltak az első szemtanúk. Az elsők, akik szembenéztek a vörösiszappal, amiről akkor még nem is tudták, micsoda. Csak tették a dolgukat, mondják. Mentették mások életét. Újra és újra a maró iszapba gázoltak ha kellett, hogy időseket, gyerekeket menekítsenek ki a gyilkos áradatból.
Az Ajkai Rendőrkapitányságon gyűlnek össze azok a rendőrök, akik október 4-én, a kolontári zagytározóból kizúduló lúgos vörösiszappal elsőként vették fel a harcot: Gerecs István őrnagy, Horváth János főtörzsőrmester, Süveges Róbert százados, Jaksics Tamás zászlós, Rozmán Gergely főtörzsőrmester, Somogyi Tamás törzszászlós és Preininger István főtörzszászlós. Két héttel a történtek után még mindig a katasztrófa hatása alatt állnak, s azt mondják, nem is egyhamar felejtik el.
A látványt, amint a kiömlő iszap rázúdul Kolontárra, majd negyedórával később Devecserre. Házakat dönt fel, 30 tonnás munkagépet sodor magával, habot vetve, tajtékozva nyel el mindent, ami útjába kerül. A hangja olyan, mint a vízesésé, mondja egyikük. Majdnem mind megsérültek, de nem ezt bánják, hanem azt, hogy nem mentettek meg mindenkit. Hogy voltak áldozatok. És nem az iszap marása volt a legrosszabb, hanem a tehetetlenség: az óráknak tűnő első kritikus időszakban ugyanis kevés volt az eszköz, kevés volt az ember a mentéshez.
Horváth János és Gerecs István Ajkáról Devecserre tartott azon a napon, a déli órákban. Kolontár határában látták meg a vörösiszap-tengert, amit jeleztek az ügyeletre. Horváth János úgy emlékszik, rögtön érezte, hogy itt nagy baj lesz.
- Már úgy adtam le a vészjelzést, hogy ez súlyos helyzet, emberek fognak meghalni. Felhívtam az apósomat is Devecserben, hogy meneküljenek és értesítsenek, akit tudnak. Iszonyú ereje volt az áradatnak, ami a Torna-patakon felfelé folyt, nyomta vissza a vizet. Percek alatt Devecserben volt Kolontárról. Akik a rádión hallgattak, el sem tudták képzelni, mi történt, én még a protokollt sem tudtam betartani, csak ordítottam.

A két rendőr, miután látták, hogy Kolontáron nem sok hasznukat veszik, Devecserbe sietett, ahol rövid idő alatt már nagyobb tömeg gyűlt össze és kezdett lincshangulat kialakulni, mivel kezdetben nem voltak gépek, amivel menteni lehetett. Az embereket erővel kellett visszatartani, hogy ne menjenek rokonaik után az iszapba. Akkor már ismerték a hatását. János egy ismerősével a Leiertől hozott egy 30 tonnás munkagépet, annak a kanalában állva mentették, akit tudtak. Ezek a képek bejárták az országot. Nem gondolkodtak, nem mérlegeltek, nem fontolgattak, végezték a munkájukat: családokat húztak ki egymás után a beszakadt tetőkön, embereket szedtek le a villanypóznákról, a falakról, néhol csak egy kezet láttunk kikandikálni, de benn rekedt az egész család, nagypapástul.

Közben megérkeztek a társak, de még mindig kevesen voltak, s a nagy gépeken kívül semmivel nem lehetett az iszapban közlekedni. Az embereket akkora sokk érte, hogy sokan bénultan figyelték az eseményeket, képtelenül arra, hogy egy lépést tegyenek a saját érdekükben, idézik fel a rendőrök.

- Olyan is volt, aki addig nem volt hajlandó elhagyni a házát, amíg az iszap el nem lepte - meséli Rozmán Gergely. Másoknak könyörögni kellett, hogy jöjjenek, inkább meghalnak, mondták, de nem hagyják el a házukat. Sok idős, magatehetetlen embert, mozgássérültet kellett lehetetlen körülmények között biztonságba helyezni.
Kolontárt időközben teljesen ellepte az ár, emberéleteket is követelt. A Juhász-család legkisebb gyermekét, Angyalkát is magával vitte: az édesanyja karjából ragadta el az áradat. Az asszony a két legkisebbel volt otthon, amikor az iszap rájuk törte az ajtót. A háromévest fel tudta tenni az ágyra, az egyévest már nem. Dórikát Somogyi Tamás segített kivinni a házból.
- Hallottuk, hogy emberek kiabálnak. Egy traktoros, Fuchs Zsolt jött arra, a járművére kapaszkodva közelítettünk a család felé. egyébként a nagymamáját kereste sikertelenül. Később megtalálták a holttestét. Amikor a Juhász-házhoz értünk, az apa kiabált, hogy a kislányát mentsük, a másikat elvitte az ár, ezt ne hagyjuk. Nem számít semmi, csak a gyereket mentsük, hajtogatta. A tetőt bontották meg, ott akarták kiadni a gyereket, de a létra, amit Fuchs úr hozott, eltört, ő meg belezuhant az iszapba. Valahogy felszínre jött, felmászott a létrán, én meg utána indultam, de elcsúsztam, hónaljig én is belemerültem a masszába. Végül lehoztuk a meztelen, takaróba csavart gyereket, kértem a kolléganőmet, hívjon mentőt. Levettem a nadrágomat, bakancsot, mert nagyon mart már az anyag, mosakodni nem tudtunk. Ekkor láttam, jön egy ember az áradatban. Visszarántottam a ruhát, kihoztam őt is. Aztán gatyára vetkőztem.

Vártuk a mentőt, de nem jött, hát elindultunk a traktorral a 8-as út felé, ott találkoztunk velük. Végül helikopterrel szállították el a kislányt. A szemét összemarta a lúg, a retinája teljesen eltűnt, szürke folt látszott a helyén. De hallom, jobban van és mégsem vakult meg. Ennek nagyon örülök.
Somogyi Tamás tűzoltókkal ment vissza Ajkára, ahol lemosakodott végre, de addigra a bőrét a lágy részeken nagyon kimarta a lúg. Mégis visszaöltözött és indult a helyszínre. Már nem mentett tovább, utakat biztosított és csak éjfél körül váltották le. Akkor ment kórházba, ahol ellátták sérüléseit.
Horváth János nem sérült meg, őt és társait, amint átitatta őket az iszap, a tűzoltók az erős vízsugárral lemosták. Társai mind szereztek sérüléseket, de Gerecs István szerint elismerés illeti azokat a helyi vállalkozókat is, akik gondolkodás nélkül a mentéshez átadták többmilliós gépeiket. A Devecseri Rendőrőrs minden tagja kivette a részét a mentésből, akár szolgálatban volt, akár nem - emlékszik vissza a tragikus nap történéseire a parancsnok.
A nappali órákban sikerült az embereket biztonságos helyre vinni, összegzi Gerecs István. Sötétedésre már az ország minden részéből érkeztek a veszély helyzet elhárítására a katasztrófavédelem, a rendőrség és a honvédség egységei. De az első életmentők ők voltak.
A mentésben részt vett rendőrök többsége idén már az árvizet is megjárta az ország másik felében, látták a kiömlő patakok pusztítását, s azt mondják, össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Egyetértenek: a kolontári baleset a durvább. Érdekes, hogy Nógrádból egy nyugdíjas és aktív rendőrökből verbuválódott önkéntes csapat jött ide menteni - jegyzik meg az ajkai rendőrök, akik a zagytározóból kizúduló lúgos vörösiszappal elsőként vették fel a harcot.