2010. november 20., szombat

Hétvégén halálosabb a gutaütés?

Egy új kutatás azt mutatja, hogy hétköznap még túlélhetünk egy agyi érkatasztrófát, hétvégén azonban borúsak a kilátásaink. A tanulmány szerint azok a stroke-ot szenvedett betegek, akiket a hétvégén vesznek fel a kórházba, még Kanadában is nagyobb valószínűséggel halnak meg, mint a hétköznap felvett páciensek, függetlenül az elszenvedett stroke súlyosságától.
"Ellenőrizni akartuk, hogy a hétköznapokkal történő összehasonlításban a stroke súlyossága a hétvégén indokolja-e a hétvégi alacsonyabb túlélési arányt. Kutatásunk azt mutatja, hogy a stroke súlyossága nem feltétlenül magyarázza ezt az eltérést" - nyilatkozta Moira K. Kapral, a Torontói Egyetem kutatója.
A kutatók 20657 akut agyi érkatasztrófát szenvedett beteg adatait elemezték 11 ontariói stroke-központban. Csak a személy első agyi érkatasztrófáját vették figyelembe a vizsgálat során. Az eredmények azt mutatták, hogy hét nappal a stroke után a hétvégén felvett betegek esetében 8,1 százalék volt a halálozás esélye, míg a hét közben felvettek esetében ez az arány 7,0 százalék volt. Az eredmények az egyéb tényezők, így az életkor, a nem, a stroke súlyossága, más betegségek vagy vérrögoldó gyógyszerek alkalmazásának figyelembevételekor sem változtak.
"Nem a stroke az egyetlen olyan betegség, melynek esetében az alacsonyabb túlélési arány összefüggésben áll a hétvégi kórházi felvétellel. Az arányokban kimutatható eltérés mögött a kórházi személyzet, a szakorvosok és beavatkozások korlátozott elérhetősége állhat" - tette hozzá Kapral.
A kutatás ugyanakkor nem mutatott ki különbséget a stroke-ellátás minőségében a hétvége és a hétköznapok között, beleértve az agyi képalkotó vizsgálatokat és a felvételi időt is.
A tanulmány eredményei az American Academy of Neurology folyóiratban olvashatók.

Forrás: Medipress hírszolgálat

Animáció: HáziPatika.com

Megjegyzés: Engem is szombaton délben 3 óráig nem vitt el a mentő, pedig a belváros közepében lakom!

Nincsenek megjegyzések: