Sokan a szélütés szó hallatán agyvérzésre gondolnak, pedig a stroke- eseteknek csak 20 százaléka valódi agyvérzés. A túlnyomó többségnél agyi infarktus, és annak következtében vérellátási hiány miatt elhalás lép fel.
A stroke kialakulásához számos ok vezet: a fő rizikófaktorok közé tartozik a magas vérnyomás, a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás és a túlsúly.
Mint látható, a fenti tényezők pontosan ráillenek az “átlagemberre”, nem csodálkozhatunk hát a szörnyű statisztikai adatokon. Egyedül a magas vérnyomás három-négyszeresére növeli a stroke kockázatát, pedig a hipertónia jól kezelhető, gyógyszerrel beállítható kór. Egyes tanulmányok szerint a szélütések 70%-a megelőzhető lenne. Azt sem árt tudni, hogy bár a szélütöttek nagyobb része az idősebb generáció tagjai (egyharmaduk 65 éven felüli), stroke azért minden korosztályban előfordulhat.Amikor megtörtént a baj, már csak az ún. másodlagos megelőzést folytathatjuk. Ez azt jelenti, figyelnünk kell a rizikófaktorokra, hogy még egyszer ne történhessen meg a szélütés. Ennek azért van óriási jelentősége, mert egy epizód önmagában is tízszeresére növeli a következő stroke kockázatát. Ilyenkor tehát az életmód megváltoztatására, a dohányzás elhagyására, fogyásra, a vérnyomás beállítására, mértékletes alkoholfogyasztásra, rendszeres testmozgásra van szükség – azaz az egészséges életre való áttérésre. Így jó eséllyel megelőzhetjük a következő tragédiát. De ha a fenti szabályokat már kora ifjúkorunktól kezdve alkalmazzuk, akkor az első stroke is megelőzhető (ez az elsődleges prevenció); ennek kellene egészségnevelésünk egyik sarkalatos pontjának lennie.
Sajnos a szélütést szenvedett embert általában maradandó károsodás éri, ami nem meglepő a kórmechanizmus ismeretében (oxigénhiány okozta szövetelhalás). Attól függően, hogy mely területek esnek ki az agyban, változó idegrendszeri maradványtünetek alakulnak ki. Gyakori a beszédképtelenség (afázia) és a féloldali bénulás (hemiparesis). Ez alapvető emberi létezésünket teszi borzasztóan nehézzé, hiszen kommunikációs és önellátó képességünk szűnik meg. Ezért a szélütést szenvedett ember széles körű ápolásra és gondozásra szorul.
Sajnos a stroke-os betegek csak körülbelül egyharmada rehabilitálható. Ilyenkor sem beszélhetünk teljes gyógyulásról, csupán olyan mértékű javulásról, amely már lehetővé teszi az önellátást és a társadalomba való visszailleszkedést.
A sérült beteg ellátása komplex feladat, sok szakember összehangolt munkáját igényli. Már a kórházban meg kell kezdődnie a korai rehabilitációnak, de ennek minél előbb otthon, a család bevonásával kell folytatódnia. Az otthoni mozgásfejlesztésben kulcsszerepet játszik a gyógytornász, aki hónapokon át jár a beteghez, és gyakorlatilag megtanítja újra azokra a mozgásokra, amelyeket az agy “elfelejtett”. Ezt az “agyi rugalmasság” elve teszi lehetővé. Ez azt jelenti, hogy a kiesett (elpusztult) területek funkcióit képes átvenni az egészséges agyszövet, így sok minden újratanulható.
Már a korai szakban, akár 48 órával a roham után el kell kezdődnie a mobilizációnak, a mozgatásnak. Ilyenkor a magatehetetlen beteg helyes fektetése, az ízületek normális élettani helyzetbe helyezése, a passzív átmozgatás előzheti meg a számos szövődményt (felfekvés, izmok zsugorodása stb.). Amint lehet, aktív mozgásokat kell folytatni. Ezek célja az alapvető, hétköznapi mozgások újranevelése (koordináció, egyensúly, járástanítás). A gyógytornász módszere az ingerlés-gátlás kettősségén alapul: a kívánt mozgásformát támogatja, erősíti, a hibás mozgásmintákat mintegy megtöri, kiiktatja. Így fokozatosan – akár a csecsemő mozgástanulásánál – mesterségesen lehet elérni a fejlődés olyan fokára, amely már lehetővé teszi a hétköznapi teljes értékű életet.
Mindez leírva egyszerűnek tűnik, de a gyakorlatban korántsem az.
Hónapokig, akár évekig is eltarthat, és óriási akaraterő kell hozzá. Ezért az összes szakember munkája mit sem ér, ha a beteg nem válik aktív résztvevőjévé saját gyógyulási folyamatának. Ehhez nélkülözhetetlen a beteg lelki erősítése, a család megértő gondozása, esetleg a pszichológus támogatása.
dr. Kállay Krisztián
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése