2014. július 29., kedd

2014. június 29-én megtartottunk az Afázia Műhely első összejövetelét.

Fénykép0101

2014. június 29-én megtartottunk az Afázia Műhely első összejövetelét.
Az első részben Benedekné Jószai Katalin képeit mutattunk be.  Katalin 10 éve egy súlyos agyvérzésén esett át.  Gyógyulása során festeni kezdett, ezekből a képekből láthattunk ízelítőt. Öt éve került kapcsolatba Détári Éva logopédussal, aki megszervezte mostani találkozását  az Afázia Egyesülettel.  Köszönjük mindkettőjüknek, Katinak továbbra is kívánunk alkotó kedvet!  Pozitív szemléletéből mindannyian tanulhatunk!   A képek láthatóak az Afázia Egyesület helyiségében, Péterfy Sándor 40. fsz. 6.  ( Előzetes időpont egyeztetés szükséges).
A kiállítás megnyitása után Krasznár Felicia tájékoztatót tartott  Fogyatékos-e a beszédfogyatékos? címmel.  Összefoglalta a 2013. februári Alkotmánybírósági határozatot, és annak következményeit.  Dr Szabó Máté ombudsman levele az Afázia Egyesület honlapján olvasható.
Szeptemberben ismét jelentkezünk, addig szép nyarat , jó pihenést kívánunk!
Dallos Zsuzsanna      Krasznár  Felicia

Nincsenek megjegyzések: