Afázia = Beszéd-fogyatékosság - Van olyan beteg, aki nem tudja megfogalmazni gondolatait, panaszait, kívánságait; egy másik pedig rosszul érti, amit mondanak neki. Gondot okozhat az olvasás, írás.
2011. május 17., kedd
Afázia, avagy a tömlöcből szabaduló beszéd
Az aorta aneurysma, vagyis a főverőerem felszálló tágulatának kialakulása miatt járultam hozzá a javasolt műtét engedélyezéséhez (2009. 11. 23.).
A művi beavatkozás után majd’ három- és fél hónappal váratlanul, – talán spontán – létrejött egy stroke. A szervezetem rejtelmei miatt a kialakuló „vérrögúsztatásom” útján egy lehetőséget kereső „trombózist” fejtett ki. 2010. március 5-én korahajnalban kaptam meg a stroke-t, amely afáziába torkollott és ennek következtében adódott az életmódom gyökeres megváltozása.
A témám megosztásának oka az, hogy a szerencsétlen szerencsések lehetőségét igyekszem láttatni, mivel magam is átélhettem egy mélyenszántó szélütést, ami mindenesetre meglepő és meghökkentő volt. Úgy tűnik, hogy az eset mindenképp’ ritka, ám ennek ellenére semmi különlegessége nincs. Az emberek szemében amúgy is általános a természetes viszony, ami az ilyen esetekben egyre megszokottabbá válik. A kórságot emócióval hajszolni, hasztalan és szükségtelen.
A saját magatartásom mellett a végigtapasztalt történeteket lépésről lépésre élhettem át, miközben változtam, „módosultam” és alakultam. Valahogyan szükségessé vált a tudatos megtapasztalás. Éber igyekeztem lenni, miközben felderengett, hogy miképpen ismerhetem meg a jelenlévő öntudatosságom.
Így folytatódtak a kérdéseim és a talányokkal törődő elmélyült indíttatásaim.
A személyes belső ösztönzéseim néha villámsebességgel nyíltak meg és kezdődtek el az olyasféle élmények, amelyek kimondhatatlanok, leírhatatlanok, bámulatosak, a kivételessé váló fordulatok dísztelen tudatváltozásai.
Egyéni kényszerhelyzetem az, hogy miképp’ is eshetett az a pillanat, amikor okkal zuhanván „beestem” önmagamba. Talán ki sem lehet fejezni azt, hogy hol van az odabenn, egyszerre az itt kinn és az ott lent kérdése. Hol be-, hol kinyílnak magamban, olyan jelzések, amelyek több irányba nyitogatják a tudat módokat.
Ott belül, ahol az ember csak ül csendben és a mélyek-mélyében felvetődik, hogy jómagam mint szélütött személy, miképpen, mi módon indíthatom a helyrealakulást.
Ilyen módon kezdődött egy fordulósáv, a kemény, önmagammal való szembenézés. Ezután jöttek, a következő, akadozó, olvadozó lépteim; ráadásul az alkalmasság és a viszonyok kérdése, tetejébe a viselkedés, hozzá az elviselés körülményei. Miközben önmagamtól sodródtam bele az átrendező ösvényeimbe, elindult egy eltérően megnyíló figyelem, a tanulás, valamint a mássá váló látásmód. Ettől a pillanattól többé már nem foglalkoztam azzal, hogy hányadán is állok az érzésekkel és ezekkel összefüggő hiányosságaimmal. A lényeg lényege az lett, hogy tudatosan mely felületeken ragadom meg a nyitottságot és a megoldást.
Tehát lényeges az lett, hogy ne az elmúlt, a letűnni váló személyemet kezdjem visszaperelni az életemtől és ne a tudományosan ajánlott „ortodox” logopédiát akarjam vissza- és újratanulni. Az életszerű, alternatív, belülről induló lehetőségekre kívánatos ráébredni, többek között, hogy hányadán is vagyok a nyitottsággal.
Az enyészetté és helytelenné váló, sántítóan működő elveimet ajánlatos elengednem. Becsülnöm kell azt is, hogy miképpen kezdhetem el a hiánytalan metafizikai életem eleven és vállalható ideáit. Nem sietvén virradtam, hogy a bennünk lappangó különös életet, s az amúgy is éltető tulajdonságainkat és a felismerhető járatosság titkos világát miképp, hogyan teremtem. Életem „káprázatos” életszerű jelévé vált, amely a tudatomat, a látásmódomat először a nyelven keresztül feszítette szét, ami létrehozott, egy sajátos, elölről kezdhető „tabula rasa”-t.
Úgy tűnt, hogy átmenetileg semmivé váltam és ezt még ekkor sem bántam. Egy igen mélyről induló, lassan növekedő és elölről kezdődő folyamat keletkezett azáltal, hogy az epedő forrás egy másik, szokatlan fakadásába léptem. Igyekeztem figyelni, hogy mi ez, miközben úgy tűnt mintha „kirabolták” volna a nyelvem. Hamar észrevettem, hogy mennyire nem tudok beszélni, de ettől a létem nem tört össze. Egyszerűen ki kellett mondanom azt, hogy valaminő rejtélyes elv – szerinti rend – útján szükségesé vált a tudat belső születésén való túljutás.
Ez okból a szomorújátéknak örömmel adtam át a létezés egyes részeit, mert e sajátos történést nem tekintettem szerencsétlenségnek. Bármennyire is furcsa az egyéni nyelvhasználatom, a beszédem, a látásmódom és az értés egy részét elragadták az enyészetnek. Ekkor sokan sajnálni kezdtek. Kifejeztem, hogy igazán nem is vagyok beteg és ezt nem akarták elhinni. A tudat, ha egész és kerek, akkor sem leszünk nyavalyásak, még ha átmenetileg sem érvényesül az ékes beszéd. Sajnos, amikor egyes személyek a betegséggel együtt kívánták megragadni a szerencsétlenséget, nehezítették a sorsukat, nem beszélve a lelki kérdésekről.
Az elveket és a nyelvet a közmegegyezés alapján használják. A stroke végett a fizikai hangértés sajátosan sérült. Ennek ellenére a legnagyobb öröm számomra az volt, amikor ugyanúgy, mint hajdanában, szinte gyerekként elkezdtem gügyörészni, gügyögni, majd duruzsolni, mintha azok értelmetlen hangok lennének. Ugyanakkor, szeretettel hívom fel a figyelmet, hogy ezt megtenni nem értelmetlen, nem hiábavaló és nem hasztalan dolog. A kisgyermeknél azonos az a magatartás, mikor az egyéni fizikai valóságát, önazonosságát a saját hangján keresztül elkezdi felismerni.
A beköszönt beszédzavar beállta okán a beszédkincs helyreteremtése érdekében az egyetemes tanulás módjainak igénye kínálkozik, főleg a hangok helytálló, üde emlékezés öblein. A rendhagyó beszédnek egy rejtélyes feladata, amikor szenzomotoros rendellenességet, hogyan tudjuk javítani, és az értés titkait, valamint a közléseket a helyreépíteni.
A rám mért gutaütés megrendülése következtében a kilábalásba vetett hitem és az ilyetén kilátásaim sohasem adtam fel, inkább személyes nyelvteremtésbe kezdtem, ugyanúgy, mint ahogy kétévesen fogtam bele és léptem rá e talányos, méltó útra.
A derűs ösvényeken való léptekre késztetett, hogy e feltáratlan, fáradhatatlan vándorlásom következtében az alkotó cselekvés igéjévé válást csiszolom. A beszéd elsajátítása nem a rettenthetetlenség, inkább belső, intim, egyszerű merészségben nyilvánul meg, ezáltal hiteles, boldog „felnőtt-gyermekekké” válhatunk, amely az életerő erejének ígéretében fakad.
Az afáziásoknak ajánlom, hogy ne próbálják érvényesíteni régi önmagukat! Az alkati dilemma közben inkább az érdeklődést a tudakozódással kell felváltani, amúgy az afázia nélkül is könnyen beleszaladhatnak az elképzelések belterjes gondolataiba. Könnyen hajlanak a téves feleslegességekbe, főleg, ha az elképzelések útján gittrágásba futnak. Leljék, találják meg azokat az örömöket, mit hajdanán a kisgyermek! Elsősorban kívánatos azzal foglalkozni, hogyan és miként kezdjük el megismerni önmagunkat! A beszéd feltételeit, alappilléreit a biztonságba helyezését kívánatos merészséggel megalkotni. Ekképp’ szökkenhet szárba a belső, eszmei létfeltételeken alapuló ősi, teremtő rend és annak időszerű, egyetemes elveinek nyelvi rendszere.
Tevékenykedni úgy lehet, ahogyan azt hangról-hangra építjük, betűről betűre, gyökről gyökre, szótőről szótőre. Életörömmel elkezdjük a szálakat „szóváfonni”, majd a szószálakat mondattá szőjük és az lassan szöveggé növekszik. Sorról sorra, hasonlóan, mint a szövet, a kelme, a szőnyeg, amely derűvel, bizakodással nő és csak nő … .
Benedek Attila
2011. május 2., hétfő
Egészségügyért Felelős Államtitkárság Egészségügyi Ágazati Humán Erőforrásstratékiai Főosztály
Egészségügyért Felelős Államtitkárság
Egészségügyi Ágazati Humán
Erőforrásstratékiai Főosztály
Tisztelt Hornungné, Rauch Edit asszony!
Már 2007-ben elkészült
egy EU tájékoztató füzet az esélyegyelőségről, ahol a beszédhibások – és az
afáziások – ugyan úgy ott szerepelnek, mint a vakok vagy a siketek. A 2007. évi XCII. törvény a Fogyatékossággal élő személyek
jogairól szóló egyezmény is tartalmazza a kommunikációs (afáziás) betegek
jogait is – elméletben.
A különböző
agysérülést szenvedettek jelentős részénél a sérülés
utóhatásaként kommunikációs (beszéd, írás, olvasás, megértés) problémák
tapasztalhatóak. A közhasznú szervezetként működő Afázia Egyesület
ezeknek a betegek és családjaik érdekei képviseletére és az érintetteknek való
segítségnyújtásra alakult 2007 óta. A betegekkel való foglalkozásunk során
állandóan felmerülő kérdés, hogy miért nem minősülnek súlyosan fogyatékosnak
azok az afáziás betegek, akik állapotuk miatt az életvitelben korlátozottak?
- Miért van különbséget a
tátható és a nem látható betegségek között? Miért jár a támogatás a siketeknek
és a vakoknak és nem jár a beszédhibásoknak?
- Egy afáziás beteg nem tud beszélni,
nyilatkozni, így gondnokság alá kerülhet? A siketek mellé tolmács jár, az
afáziás betegért ki gondoskodik, ha nincs családtagja?
- Egymás után vonják vissza
a súlyos fogyatékossági besorolást, mert kívülről látva egészségesek: csak írni,
olvasni, beszélni nem tudnak, pedig korábban orvosok, jogászok, banki
munkatársak, színészek vagy más alkalmazottak voltak. A legalább 35-40 ezer
beteg problémáját nem lehet egyszerűen szó nélkül hagyni!
Az Afázia Egyesület
rendszeres találkozása az a láncszem, ami reményt ad az afáziásoknak. Minden
héten itt van a 10 éves kis fiú és a 86 éves hölgy is. Itt nem számít a kor,
hiszen mindegyiküknek ugyan azzal a problémája: elveszítette a már korábban
megszerzett tudását.
Hétfőtől péntekig különböző
csoportokban jönnek a betegek és négy logopédus és egy neuropszichológus intenzíven
gyógyítja, segíti a betegeket.
2010. februártól bérelt
helységünkből tovább kell lépnünk: egyrészt olyan sok a beteg, hogy a 40
négyzetméteres helyiségben már nem férünk el, másrészt olcsóbb megoldást kell kerestünk.
Az Erzsébetvárosi Önkormányzat segítségével lesz lényegesen nagyobb és
reményünk szerint olcsóbb, saját helyünk!
Ebben az évben a pályázatok
csak 4 hónapra szólnak, így máris remegünk attól, hogy mi lesz tovább?
Nagyon-nagyon sok a beteg és a gyógyulásnak van esélye, de csak akkor, ha
legalább a helységet és a logopédiai órákat ki tudjuk fizetni.
Nagyon remélem, hogy találnak lehetőség az Afázia Egyesület támogatására,
Üdvözlettel,
Dallos Zsuzsanna titkár
Afázia Klub
http://afaziaklub.blogspot.com
1071 Budapest,
Damjanich u. 42.
Mobil: (+36-70) 6049808
www.aphasie.hu
http://afaziaegyesulet.blogspot.com